1. fejezet (FONTOS!-> Ha nem olvastad a bevezetőt görgess lejjebb!)

Vivien

2014.10.22,13:14
A pszichológusnál

         Tikk-takk… A nap sugarai élesen beszűrődnek a reluxa nyílásai között bearanyozva ezzel az egész szobát. Tikk-takk… Az amúgy zöldes árnyalatúra festett fal is sárgának látszódik a fényáradat hatására. Tikk-takk… A szoba nem üres, két ember egymással szemben ül éppen annak a kellős közepén. A két antik, hímzett karosszék egymástól mintegy 2 méterre van. A hátsó lábuk még épp érinti az alattuk lévő kör alakú perzsaszőnyeget. Tikk-takk… Egy nő és egy férfi ül néz egymással farkasszemet, közöttük csupán egy kör alakú aprócska dohányzóasztal képez akadályt ami gyönyörűen forgácsolt, faragott, díszes lábakon állt. Tikk-takk… A feszültség tapintható.

           A nőt Viviennek hívják. közel 10 éve pszichológus, ebből 5-öt abban a székben húzott le ahol épp most is ül. Tikk-takk… Tegnap töltötte a 36-ot. A buli amit szerveztek neki idén is ócska volt. Sosem érezte azt, hogy ezek a rendezvények neki szólnak. Csak a terhet látta benne és mindvégig unottan várta azt, hogy végre valahára vége legyen. Hiába volt csinos, hiába volt gyönyörű baba arca, hiába volt a teste olyan 36 évesen mint egy istennőé a férfiak mégis elkerülték. Féltek tőle, egy pszichológustól bárki félne.

         Vele szemben a férfi egy öngyújtóval játszik, tikk-takk… Az ő neve John, 25 éves és mentálisan zavart. Mások  idegesítésében leli élvezetét, ez elégíti ki az ő sötét igényeit. Minden embernek vannak ilyen szükségletei, csak a legtöbben ezt elfojtják és megpróbálnak „normális” életet élni, beilleszkedni a többi közé és úgy viselkedni mint a többi ember. John nem érezte úgy sosem, hogy ezt kellene csinálnia. Gyerek korában kezdődött ez a hóbortja amikor elkezdte szekálni az akkori általános iskolai osztálytársait. Akkoriban rendszeresen megverték emiatt a rossz szokása miatt, de mindez nem tántorította el attól, hogy újra és újra és újra nekilásson annak, hogy egy osztálytársát gyötörje. John már 15 éve jár pszichológushoz, sikertelenül. Vivien 5 éve kezeli őt. Az első évben még reményekkel teli állt neki a terápiának és úgy vélte, hogy ha valaki, hát ő képes lesz segíteni rajta, de hamar rájött, hogy miért adja le őt az összes pszichológus. John nem akart „meggyógyulni”. Sőt neki kihívást jelentett az, hogy egy olyan embert kergessen őrületbe, akit hivatalosan nem lehet. Minden pszichológusánál kitapasztalta, hogy mi a gyenge pontja, hogy mi kergeti őt az őrületbe és a kezelés alatt folyamatosan, megállás nélkül azt csinálta. Az egyik ember aki kezelte börtönbe is került miatta. Ő azt nem tolerálta, ha valaki a körmét rágta, miközben vele társalgott. A szakmájából következően látszólag nyugodt volt pár alkalom erejéig, viszont amikor John már teljesen lerágta az összes körmét ami az ujjain volt levette a cipőjét és a lábujjkörmeinek látott neki. A pszichológus ennek hatására teljesen kivetkőzött magából, a démon akit minden alkalommal próbált elnyomni amikor valami számára súlyos és sértő ingert kapott kiszabadult. Végül majdnem halálra verte Johnt. Az engedélyét bevonták és 4 év börtönbüntetést kapott súlyos testi sértésért.

         Tikk-takk… Vivien a monotonitást utálta. Mivel az életét is monotonnak, vontatottnak és unalmasnak érezte. Ha valamit kétszer hallott, vagy többször kellett megcsinálni azt nagyon nehezen volt képes elviselni. John erre hamar rájött. 4 éve és 11 hónapja arról szól a kezelés, hogy leülnek egymással szemben, John elővesz egy vihargyújtót és a fedelét fel le csattintja szabályos időközönként amíg a kezelés tart. A nő eleinte még lelkesen kérdezgette őt, próbált tanácsokat adni, titkon azt remélte, hogy a férfi hallja amit mondd, de nem. John csak ült ott, meredten bámult rá és egy szót sem szólt, csak csattogtatott. Tikk-takk… Aztán egyre kevésbé bírta véka alá rejteni azt, hogy nehezen viseli a páciensét. Következtek a dührohamok és a megjegyzések, de amikor észrevette, hogy ilyenkor John a szája sarkából elereszt egy mosolyt abbahagyta az őrjöngést. Azóta türelmesen végigüli a fél órát és közben azon gondolkodik miként ölhetné meg ezt a férfit úgy, hogy az a legjobban fájjon neki mielőtt végleg elpatkol. Tikk-takk… Vivien csak azért nem adja át másnak az ügyet mert John még mindig messze a legérdekesebb páciense akit kezelt élete során. Borzasztóan unta azokat az embereket akik a mindennapi aprócska lelki problémáikkal keresték fel őt. Annyira egyszerűnek tartotta ezeket a ügyeket, hogy ha csak belegondolt, hogy foglalkoznia kell ilyenekkel a hányinger kerülgette, valamint veszteni sem szeretett és tudta jól, ha átadja Johnt akkor azzal nyilvánosan kudarcot vall. Így legalább csak ő tudta, hogy hányadán állnak a dolgok.

            Egyszer csak kiugrik a madár az antik kakukkos órából. Az kezelésnek vége. John feláll, csattint egy utolsót, majd zsebre vágja a krómozott, minta nélküli öngyújtót és kisétál az ajtón egy szó nélkül. Vivien nem kíséri ki, ő csak meredten ül a fotelban és fantáziál John vérbefagyott testének látványáról. John illedelmesen becsukja maga mögött a mahagóni árnyalatúra festett díszes ajtót. Vivien mély levegőt vesz, majd feláll. Odalép a szintén sötétbarna gyönyörűen, kézzel faragott bútorához majd megragadja a whiskey-vel töltött üveget és tölt magának egyet. A poharat csordultig tölti, majd egy húzásra kiissza.

„Egy szép napon végzek veled és a világ egy jobb egy jobb hely lesz”

A telefon megcsörren. Régi fekte körtárcsázós telefon volt, amely jellegzetes csörgő hangot adott ki. Vivien rátekintett a telefonra és elgondolkodott azon, hogy felvegye-e egyáltalán. Hivatalosan 13:30-tól nem volt köteles reagálni a munkahelyi hívásaira.

„És mi van ha végre valami érdekes történik és pont lemaradok róla ? Nem vagyok abban a helyzetben, hogy kockáztathassak…”

- Igen, tessék?! Vivien Cole irodája. – Vivien úgy állt kezében a telefonnal mint aki karót nyelt. Olyan merev és rideg volt akár egy kőszobor.

- Üdv Miss Cole. Eduard Jenkins vagyok az egyik kollégája, egyszer egy fogadáson találkoztunk.

- Ó igen, Eduard. Micsoda kellemes meglepetés. – Vivien arcán semmi változás nem volt tapasztalható, semmiféle érzelmet nem csalt ki belőle ez a férfi, nem örült és nem is volt mérges amiatt, hogy felkereste.

- Azért keresem önt, mert lesz egy fogadás november 1-én szombaton amit a Blue-Corp. szervez és gondoltam elkísérhetne, ha esetleg kedvet kapna hozzá.

    Viviennek felcsillant a szeme, nem minden nap hívták randevúzni. Vegyes érzelmek keringtek benne. Egyszerre félt attól, hogy milyen következményei lennének, ha változás köszöntene be az életében, másrész pedig attól is tartott, hogy ez a férfi is megijed és rövid úton angolosan távozik mielőtt még valami komolyabb kapcsolat kezdődne meg köztük. Egy bő húsz másodperces hatásszünet után végül elfogadta az invitációt.

- Mr. Jenkins el sem tudom mondani önnek, hogy mekkora öröm számomra az, hogy pont engem kért meg. Természetesen örömmel elfogadom a meghívást és szívesen ékesítem önt ezen az eseményen.

- Oh, mindenre számítottam csak arra nem, hogy ennyire lelkesen fogadja majd a hírt. Ebben az esetben még keresni fogom önt a részletekkel kapcsolatban, amit futólag tudni érdemes, hogy az elegáns viselet kötelező, illetve addig készítse fel a gyomrát, mert rengeteg féle fantasztikus étel lesz és vétek lenne kihagyni akármelyiket

- Értettem. – mondta Vivien majd illedelmesen és nőiesen kuncogott egyet.

- Akkor további szép napot önnek!

- Önnek is Eduard, visszhall.

     A nő óvatosan letette a kagylót, majd egy ideig még meredten bámulta azt. Végül eleresztett egy könnyed, szolid mosolyt, kibontotta copfos sötétbarna haját, felkapta a táskáját amit a fotel mellett tartott és végül határozott nőies lépésekkel távozott.

 

 

Aaron

2014.10.20.                20:58 helyi idő szerint
Budapest, Grupama stadion

            Ködfátyol borult Budapest sötét utcáira. Egy csillag sem pislákol, az égbolt szennyezett a felhőktől. Még a hold helyét sem lehet felfedezni a sűrű feketeségtől. Az közterek lámpáinak fénye elnyelődik a ködben, aligha képesek bevilágítani a tereket és ez által elvégezni a dolgukat. Az utcákon egy lélek sem jár, csak a hajléktalanok üvöltése és egy távolból kiszűrődő dallam töri meg az éjszaka csendjét. A zene az egyik helyi stadionból szökött az utcákra. A Stone Cold zenekar zenélt ma este, de a koncertnek már vége van. Tekintélyes tömeg gyűlt össze az eseményre, már-már olyan sok, hogy néhány ember számára élvezhetetlen volt a műsor a túlzott tömegnyomor végett. Végtére is nem kellemes egy olyan helyen tombolni, ahol bármelyik porcikádat mozdítod valaki mást meglöksz, vagy épp letörlöd rólad az izzadtságát, vagy a sörfoltot a pólójáról. A legtöbb embert azonban ez nem zavarta, mivel a fergeteges show és a minőségi zene elterelte a figyelmüket az apró kellemetlenségekről.

      Jimmy, az énekes mindig is híres volt arról, hogy jó show-t csinált és a tapasztaltak alapján ez ma sem volt másképp. Már gyerekkorában, 10 éves szarosként is mindig minden társaság középpontjában volt. Egyszerűen imádták benne azt, ahogyan beszél, amit mondd és ahogy képes volt színészkedni. Az átlag emberek szinte kivétel nélkül kedvelték őt, ők nem vették észre, hogy sokat beszél de keveset mondd. Az arcának mimikája olyannyira fejlett volt, hogy gyakorlatilag senki nem értette a családjában, hogy miért is nem ment színésznek. A közvetlenségéről és gátlástalanságáról pedig ne is ejtsünk szót. Képes volt bármilyen kínos, nehéz, fájdalmas szituációból a lehető legpozitívabb végkifejletet kihozni. Állítása szerint egy rendőr egyszer igazoltatás közben heroint talált nála, amire ő elkezdte a rendőrt szóval tartani. A végére odáig jutott a dolog, hogy a fakabát nem csak, hogy elengedte, hanem meghívta a családjához vacsorázni. Állítólag a vacsora estéjén a rendőr feleségéről is lebeszélte a bugyit. Jimmy egyébként hiába volt nagydumás, attól még vonzotta a bajt. Ez valószínűleg a megjelenése miatt lehetett így. Folyamatosan úgy öltözködött mint egy hajléktalan. Szakadt, szutykos ruhákban járt, szinte sosem vett magának új holmikat. A személyes higiéniája sem volt éppen a legjobb, többször volt, hogy a banda többi tagja fogta meg őt és dobták be a zuhany alá mert már olyan erős test, pia és bagó szaga volt.

            Jimmy és Aaron egymás mellett ballagtak ki a stadionból. Már minden rajongó lelépett addigra, mindig ők távoztak utolsóként. Nem szerettek a nagy zavaros tömegben kikászálódni, főleg hogy mindenki autogramot követelt volna tőlük. Csupán néhány ember maradt vissza akik úgy leitták magukat, hogy a helyszínen kidőltek. A két rocksztár mögött a sötét égig tornyosult a hatalmas stadion. Új építésű, modern kivitelezés. Az aljától egészen a fedetlen tetejéig hajlított acélrudakból állt, legalábbis a külső szemlélő csak a szimmetrikusan kialakított, egymásba ívelő gerendákat látta, valamint a mögötte lévő acélhuzalokból készített hálót, ami megtörte a bentről kiáramló fények sugarát. A bejárathoz vezető térköves út alig látszott a sörös dobozoktól és a gyorskajás zacskók tömkelegétől.

           Aaron határozott, szabályos lépésekben távolodott a koncert színhelyétől, Jimmy pedig lezser léptekkel tartotta vele az iramot. Aaron úgy nézett ki mint bármikor máskor. A szokásos bordó bőrdzseki ma sem hiányozhatott róla. Alatta egy fekete trikó feszült izmoktól duzzadó testén. Távolról nem tűnt nagydarabnak, elvégre csak 175 centiméter volt, azonban közelről kétszer is meggondolta az ember, hogy mit mondd neki. Tipikus rocksztár volt. Cowboy csizmát és rongyos farmert viselt a nap 24 órájában. El sem nagyon lehetett képzelni őt ezek nélkül.

    -Figyu Roni. Lesz egy kis rendezvény a villámban, vagyis inkább van csak még én nem vagyok ott. Lényeg: nincs kedved beugrani ? – Kérdezte Jimmy vidám hangon.

Aaron megállt és megrázta a vállára hanyagul feldobott, koporsó alakú gitártokot, beletúrt az oldalra fésült hajába, majd a fejét rázva Jimmy-re nézett.

   -Úgy látom sosem fogod megérteni, hogy ebben én már nem lelem örömöm. – mondta Aaron kétkedő hangon, majd szemöldökeit felhúzva eleresztett egy fél mosolyt.

-Nem, mert amikor összeházasodtatok Kate-el akkor még két kanállal habzsoltad az életet, sőt még utána évekig ezt csináltad. Aztán egyik napról a másikra azt mondtad, hogy nem. És állításod szerint semmi nem történt. – Jimmy hangja megemelkedett. Kezeit kérdően kitátva és a fejét rázva várta a barátja reakcióját.

    -Ha nem lennél ilyen akaratos, meg nyomulós akkor lehet, hogy nem akarnának folyton megpicsázni. – Mondta Aaron majd nagy erővel bedobta a gitárját a kocsiba és ugyan azzal a lendülettel lecsapta a csomagtartót.

     -Ha nem lennék olyan, amilyen, akkor most egy senki lennél és én is! Egyébként meg akkor is tartozol a magyarázattal, ha kitérsz és ezután sem fogom ennyibe hagyni addig amíg egy szép napon ki nem húzom belőled. – Jimmy bal tenyerével rácsapott a Pontiac tűzpiros motorháztetőjére.

     -Mostmár indulj, még a végén a „haverjaid” akiket leginkább egy porszívóhoz tudnék hasonlítani megölik a bulit, vagy épp magukat a túlzott fogyasztásukkal.

Aaron becsapta az ajtót, majd gyújtást adott. A trans am motorja felbőgött, mind a 8 henger dübörgött. A gumik csikorgása kilóméterekre elhallatszott miután teli gázzal sebességbe tette a négy keréken guruló szörnyeteget. A villámkezű gitáros a visszapillantóból nézte ahogyan távolodik Jimmytől. Vegyes érzelmek keringtek benne. Szomorú volt, mert úgy érezte, hogy csalódást okoz azoknak akiknek mindent köszönhet amit elért az életben és boldog volt, amiért elszabadult ugyan ezektől az emberektől.

„Végre… Azt hittem már soha nem jön el ez a pillanat!”

Aaron hangosan vihogott. Míg bal kezével a kormányt tartotta látatlanul benyúlt a kabátja belső zsebébe és előkapott egy gyűrött cigarettás dobozt.

„Ha nem lenne mit elfüstölni ez a világ egy kurva unalmas hely lenne…”

Gondolta Aaron, majd kicsúsztatott belőle egy szálat a hüvelykujjával, a szájába rakta aztán visszatette a dobozt. Egy határozott mozdulattal kikapta a szivargyújtót a helyéről, alaposan belenyomva a cigarettába meggyújtotta azt. Visszadugta a hüvelyébe a szivargyújtót, majd kinyitotta a kesztyűtartót amiből kivett egy vadászkést. A markolatát szarvasagancsból készítették, a pengéje rozsdás edzett acél. Látszólag csak hegye volt, éle nem. Üveges tekintettel, mosolyogva bambult a késre.

„Ma este kisbarátom megint jól fogunk szórakozni…” – Gondolta Aaron majd egy mélyet beleszívott a cigijébe.

Visszadobta a kesztyűtartóba a rozsdás kést, felcsapta a fedelét, majd hangos vihogás mellett teli gázzal elhajtott a sötét éjszakában…

 

 

Dean

2014.10.21,21:07
… étterem

„Azt hiszem eleget szenvedtünk már. Ezt a se veled, se nélküled kapcsolatot képtelen vagyok tovább tűrni. Holnap az első dolgom lesz, hogy felkeresem és kitárok neki mindent. Igaz a szabályaink amiket megbeszéltünk szöges ellentétben állnak ezzel, viszont ha nem lépek, akkor rövid időn belül belehalok és szerintem ő is. Még akkor is ha nem vallja be.”

            -Dean! Hallasz engem..?!

            -Ő.. igen persze… bocsáss meg csak elbambultam – Dean visszatért a gondolatainak mezejéről, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van és ki az isten ül vele szemben.

Körbenézett, majd hirtelen beugrott neki, hogy hol és hogy mit keres a híres … étteremben egy topmodell kaliberű nővel, aki kétségbeesetten próbálta felkelteni a figyelmét. Dean megigazította zakója ujját, megköszörülte a torkát majd körbenézett, végül tekintetét a vállig érő aranyhajú nőre szegezte, akinek arca olyan makulátlanul tiszta és gyönyörű volt, hogy még sminkre sem volt szüksége, ahhoz hogy kitűnjön a tömegből.

            -Merre jársz Dean? – Kérdezte lágy hangon a nő.

            -Tudod Christy épp egy sorozatgyilkos ügyén dolgozok és gyakran akarva akaratlanul is beugranak az áldozatairól készült képek.

Dean hivatásából adódóan profin ki tudta magát magyarázni a helyzetekből. A nő a szájához tette a kezét és tágra nyitotta szemeit.

            -Úr isten, ez szörnyű! Sosem értettem, hogy hogyan bírjátok elviselni az ilyen gyötrelmeket.

            - Hát tudod… - Dean elfordította fejét, majd egy rövid hatásszünetet tartva folytatta… - … igazából sehogy. Nem alszunk túl sokat és nem azért, mert annyit dolgozunk, hanem mert nem tudunk. Ha lecsukjuk a szemünket folyamatosan az eddig látott áldozatok képei jelennek meg előttünk. És ha netán el tudunk aludni akkor is rémálmok gyötörnek.

            - Ma nem fognak, mert olyan gyönyörben részesítelek, hogy egy életre elfelejtesz minden szörnyűséget ami eddig történt.

Dean pontosan erre a reakcióra számított. Tudta hogyan hasson a nőkre. Tisztában volt vele, hogy szeretik az olyan férfiakat akik erősnek mutatják magukat, de valójában lelkileg sérültek. Neki ez az egy trükkje volt, de hódító karriere során eddig minden nőnél bevált.

„Kedves, aranyos, bomba teste van… De mégsem Ő… Először annyira jó ötletnek tűnt ez a paktum amit Janettel kötöttünk. Mind a ketten túl voltunk egy sokéves kapcsolaton aminek azért lett vége mert kihaltak az érzelmek, pont azért mert folyamatosan eleget tettünk a vágyainknak. Na meg a sok szinte kényszeresen együtt töltött idő és a szép lassan felhalmozódó problémák hamar kiölték a lángot. A szakítást követően viszonylag gyorsan egymásra találtunk. Két életunt ember, aki átélte az érzelmi poklot. Két ember aki tudta, hogy hiába hozza össze a sors őket bárkivel, előbb, vagy utóbb úgy is halálra lesz ítélve a kapcsolat. De a sors nem akárkivel hozott minket össze, hanem egymással. Hamar egymásba szerettünk. Tökéletesen kiegészítettük egymást, ami belőlem hiányzott az megvolt benne és ami belőle az pedig bennem. Tökéletes szimbiózisban éltünk, leszámítva, hogy nem volt köztünk semmiféle fizikai érintkezés.”

            -Na jó, úgy látom hiába beszélek neked arról, hogy szexuálisan ki akarlak elégíteni…

Christy felállt az elegáns, barna bársonyborításos széktől majd a táskáját egy határozott mozdulattal rácsapta az asztalra. Az étteremben egy csapásra hirtelen mindenki felé szegezte tekintetét. Dean felriadt, majd úgy nézett fel a nőre mint aki nem érti, hogy mi történik.

- …Úgy tűnik téged még ez sem érdekel! Úgyhogy te vagy egy oltári nagy tuskó vagy, vagy szimplán homokos…!

A nő kiviharzott az étteremből. Hirtelen síri csend lett úrrá a helyen, csupán a nő tűzpiros cipőjének sebes kopogását lehetett hallani. Dean olyan hirtelen pattant fel a helyéről, hogy a széke feldőlt és támlája egy hatalmasat koppant az étterem parkettával kirakott padlóján. Hirtelen visszafordult, majd rácsapott egy 100 dollárost az asztalra. Már épp nyúlt a székért, hogy visszaállítsa, de megpillantott egy szmokingba öltözött fiatal, jól borotvált pincért, aki intette neki, jelezve ezzel, hogy ő majd elintézi. Dean az ajtó felé vette az irányt, ami díszesen kifaragott szegélyekkel volt ellátva minden élén. Futás közben szinte kitépte az ajtót a helyéről amikor kinyitotta. Mihelyt kiért a város koszos sötét utcájára, meglepődve vette észre, hogy a nő mekkora előnyre tett szert.

„Nem gondoltam volna, hogy egy nő képes ilyen sebességgel futni magassarkúban…”

Dean utánaeredt, de a nő befordult az egyik szűk kis utcán.

„Nem is értem mit csinálok?! Ez a nő gyakorlatilag menekül előlem. Valószínűleg, ha utolérem akkor is csak egy nagy pofont és egy zaklatási pert kapok a fáradozásaimért.”

            -Jaj ne! Segítésg – fülsüketítően magas női sikoly szűrődött ki a kis utca felől.

-Úgy fest, hogy ma nem csak én leszek gazdagabb egy zaklatási perrel. – Mondta Dean magának majd befordult a kis utcán. Az első amit látott az Christy volt ahogyan a mellét próbálta rejteni a három gazfickó elől akik már addigra szinte az összes ruhát letépték róla.

- Johny ez a mi szerencse napunk – mondta a legkisebb nagyra nőtt izmos barátjának, miközben ő maga hátulról próbált szerencsét a sikítozó nőnél.

- Igen Berry, ilyen szőke szukát már nagyon rég tettem magamévá utoljára, nem Tim? – Fordult az izompacsirta a harmadik erőszaktevőhöz, miközben a maradék ruhát próbálta letépni a nőről. Tim nem szólt, csak vihogva élvezte a helyzetet. Úgy nézett a nőre, mintha az egész világ megszűnt volna létezni körülötte és csak ők ketten lennének. Hála istennek nem így volt.

„Ilyenkor természetesen sosincs nálam a fegyverem, pedig ezt a helyzetet fél perc alatt megoldaná... Öröm az ürömben, hogy ilyen szép feszes, kerek melleket még életemben nem láttam.” – Gondolta Dean majd határozottan és hangosan megszólalt…

-…Na jól van srácok! Értékelem, hogy ezeket a gyönyörű idomokat meg akarjátok osztani a világgal, mert igazatok van benne, hogy bűn ilyet elrejteni. Viszont most vége a mókának.

A három gazember szinte egyszerre fordult Dean felé és ugyan olyan meglepett pofát sikerült vágniuk.

            -Hát te mégis ki a náthás lófasz vagy?!... – Köszöntötte jóhiszeműen a legtestesebb közülük, majd elengedte a nő karját és lendületesen Dean felé kezdett menni. Közben a másik két csavargó már a farkát vette elő a szutykos, szakadt farmerjából.

            -…Majd most megtudod, hogy nem illik beleszólni mások dolgába. – A johny oldalra fordította arcát, majd egy hatalmasat odaköpött az újságpapírral és egyéb határozatlan állagú gusztustalan szeméttel teli földre. Öklét a tenyerébe csapta,majd azzal a lendülettel egy jobb horgot próbált bevinni. Dean elhúzta a fejét és megragadta a fickó vaskos alkarját, amit egy szakadt bőrdzseki fedett. Az ütés irányába megrántotta a férfi kezét akinek az arca a következő pillanatban az aszfaltról pattant vissza. Dean odahajolt az ájulófélben lévő gazemberhez és a fejét egy határozott mozdulattal a betonba verte.

„Maradt kettő…” – Gondolta magában, majd Christy felé fordult és szemeivel felmérte a helyzetet.

A nő kétségbeesetten kapálózott, mostanra már nem érdekelte az, hogy mindenki látja a meztelen testét, csupán a megerőszakolást akarta megúszni.

            -Most megbaszlak! – vicsorított Tim a rohadó félben lévő fogaival amiből amúgy sem volt sok. Arcán a harag és az elégedettség minden nyomát fel lehetett fedezni, ez a férfi nem csupán a testi igényeinek kielégítése miatt teszi amit épp csinál, hanem mert élvezi látni mások kétségbeesett és reménytelen harcát az életben maradásért. Ráncait a kosz már teljesen feltöltötte, jó ideje csavargóként élheti mindennapjait, bár az orrfacsaró bűz is erről tanúskodik ami belőle árad.

            -Mi a rosseb…! – kiáltott fel Berry aki épp a koszos kis farkát próbálta betenni Christy szentéjébe. Ijedt tekintettel nézte ahogyan a „társa” ájultan esik össze a fémkukától ami a fején csattant.

            -Bocsi, mellé ment. Igazából téged akartalak ledobni vele. Egyébként azt jobb lesz ha még azelőtt elteszed, hogy hozzáérsz, különben biztosan levágom és a hátsó testnyílásodba fogom dugni! – Mondta Dean fenyegetően, majd sebesen elindult az utolsó férfi felé. A Berry rohanni kezdett, arcról már nem a vidámságot, hanem a kétségbeesést lehetett leolvasni. Hirtelen ő lett az űzött vad aki teljesen kiszolgáltatott a vadászával szemben. Berry jó ha volt 50 kiló és 170 centiméter nem volt semmiféle esélye a közel 190 centiméteres atléta testalkatú rendőrrel szemben. Dean gyorsan utól érte jobb kezével futás közben megragadta a fickó tarkóját majd a csavargó fejét, teljes testsúlyának segítségével a mellette levő falba verte.

            -Na még mindig ez a szerencse napod Cicafiú…? – kérdezte Dean kötekedő hangnemben. A következő pillanatban Berry három fogát köpte ki a földre, a szájából ömlött a vér. Próbált beszélni, de a sokktól ami érte csak hebegett-habogott. Dean bal kezével megfogta a nyakát, elhúzta a faltól, majd teljes erejéből állkapcsonverte.

            -Szerintem ma mind megtanultátok a leckét, főleg te kis barátom. Egy törött álkapocs ellátás nélkül igencsak sok kellemetlenséget tud okozni úgy hallottam. Na minden jót!

Dean felállt a vergődő csavargó mellől, majd odasietett a nőhöz aki egy konténer mögött bújt el amíg várta, hogy megmentse őt. Dean felsegítette a nőt, udvariasnak tettette magát és nem nézett végig mezítelen testén, csak levette a zakóját és ráterítette.

          -Itt parkolok nem messze, hazaviszlek hercegnő. – Mondta Dean megnyugtató hangon a modellnek. A nő képtelen volt bármit is mondani, csak remegett és meredten bámult maga elé. A gondolatai messze jártak a helyszíntől, sőt ő maga sem volt jelen, csupán a rideg teste amit hátrahagytak a gazfickók. Dean sajnálta a nőt, tudta jól, hogy egy ilyen traumát kiheverni évekbe telik, sőt van aki egyenesen képtelen kilépni ebből az áldatlan állapotból és élete végéig nyomorúságban tengődik. A kocsihoz érve Dean egy gombnyomással feloldotta a központi zárat, majd udvariasan ajtót nyitott a nőnek. Christy hirtelen a nyakába ugrott és zokogva megölelte.

          -Te vagy az én lovagom. Te vagy a bukott az én bukott angyalom!

Dean meredten bámult, majd végül kezeit a nő dereka közé kulcsolta.

          -Most már nem lesz baj – Mondta Dean, majd a nő szenvedélyesen megcsókolta.

          -Vigyél haza kérlek, ettől a helytől távozni kíván belőlem a lélek. – Mondta komor, ijesztő hangon Christy.

        - Igen is hercegnőm. – Dean elengedte a nőt, majd végignézte ahogy beszáll az autóba és óvatosan becsukja maga utána a királykék sedan ajtaját. Szép lassan, egyenes léptekkel elindult a volán felé, egy pillanatra megállt és odanézett a gaztevők felé. A nagy darab fickó még mindig ájultan, vérbe fagyva hevert a betonon. Dean eleresztett egy rövid elégedett mosolyt…

„…Végül mindenki azt kapja amit megérdemel”

Egy határozott mozdulattal kirántott a kocsi ajtaját, majd behuppant az ülésbe , kezét Christy combjára tette, felé fordult és egy bájos mosollyal kis életet lehet a lányba.

         -Nos, indulhatunk?

        -Itt vagyunk még?! - Dean felnevetett. Kezével a kulcshoz nyúlt hogy elfordítsa, majd csikorgó kerekekkel elhajtott az elátkozott helyről…

 

 

Janett

2014.10.21,20:38
Central Park

-ÖLD MEG! – Janet könnyeitől elázva, a félelemtől megvadult hangon sikított.

A támadó feladta, kétségbeesett arccal, bőgve könyörgött szánalmas életéért, miközben az ép kezével a törött csuklóját a mellkasához húzva esetlenül hátrált.

            -Ne tedd ezt kérlek! – Kiáltotta elcsukló hangon.

George csak meredten bámulta őt, úgy tett mintha meg akarná hallgatni mit ajánl a férfi, hátha meggondolja magát. Mindig ezt csinálta, élvezte a helyzetet kihasználni. Imádta azt az iróniát. A gyilkos aki másokat öl és mások könyörgéseit éli meg rákényszerül arra, hogy saját magára vegye a szerepet amit oly szívesen hallgatott és látott külső szemlélőként.

            -Bármit megteszek amit kérsz tőlem, csak hagyd meg az életem!

„Ha életben hagyja, újra ölni fog… Ezt nem teheti…”

George arcán egy kövér mosoly kerekedett.

            -Te ma úgy jöttél ide, hogy valaki meghal. Ebben a parkban, ezen az éjszakán, a te kezeid által. Úgy vártál itt abban a bokorban, mintha istenadta jogod lenne ahhoz, hogy pusztán élvezetből kioltsd egy ártatlan ember életét. Mi a neved?

            - Fr.. Frank. – Mondta dadogva

„Ma este meghalsz Frank! Ez az ember fogja elvenni az életed és én minden percét élvezni fogom, már csak azokért is akiket eddig hidegvérrel megöltél!”

            - Nos Frank, tudod mi a baj ezzel az egésszel ? Most elárulom neked… - George határozott lépésekkel ott termett Frank előtt és belehajolt az arcába. Kifejezéstelen pókerarccal, pislogás nélkül nézett bele a bűnöző könnyes szemeinek mélyébe. Olyan mélyre látott a szemén keresztül, hogy a legutolsó, legeldugottabb gondolatot is képes lett volna kiolvasni belőle. Látta, hogy ez az ember nem méltó ahhoz, hogy ellenfele legyen, ahhoz sem méltó, hogy egyáltalán hozzá szóljon, már rég végeznie kellett volna vele. Itt a szavak csak semmirekellő életének meghosszabbítását szolgálták, semmi egyebet.

            -Tudod… Frank… Az a baj, hogy neked… - George szépen lassan rátette kezeit a férfi arcára.

-…igazából ahhoz sincs jogod, hogy lélegezz…

A vadász egy határozott mozdulattal eltörte a bűnöző nyakát. Frank holtan rogyott össze, miután Geroge lassan elengedte kicsavarodott fejét, végül a poros földbe csapódott élettelen teste. Ő csak meredten bámult maga elé, pont úgy mint aki fel sem fogta mit tett. Janett még mindig a porban feküdt és lángba borult szemeivel nézte végig az eseményeket. Nagyon lelkes volt. Erőtlen, de lelkes. Azelőtt sosem érzett olyan amit most. Azt érezte, hogy él. A mostani érzés tudatosította benne igazán azt, hogy ami eddig történt az mind lényegtelen. Csak ez az állapot ami jelentős, ami említést érdemel a többihez képest. Ez az érzés mindenek felett áll. Az adrenalin roham, az extázis ami bekövetkezik, az izgalom, a bizonytalanság, az élet és halál közti lebegés, egyszerűen… felemelő. Egy olyan tapasztalat amelyet, ha minden ember átélne 180 fokos fordulatot venne szánalmas kis élete. Janett gyenge, remegő kezeivel megpróbálta magát lábra helyezni, kisebb nagyobb sikerrel. Miután felkászálódott a poros földről elindult csetlő-botló járásával George felé aki még mindig csak ökölbe szorított kézzel bámulta a merev hullát.

            -Bukott Angyalom! – Mondta Janett halk, de mégis határozott hangon a férfinak, majd a hátához bújt és jobb kezét a nyaka köré kulcsolva ölelte őt. Már-már mesébe illő pillanat volt ez. Az igazságosztó és a védtelen, megmentett nő… George egyszer csak jobb kezével benyúlt a zakója belső zsebébe, amiből egy fiolát húzott elő,majd a szájába tette. Ajkaival puhán szorította, amíg a farmerja zsebéből elővett egy zsebkendőt. Janett nem vette észre, hogy a megmentője megmozdult, csak tovább ölelte a rejtélyes férfit.

„Mi volt ez?!” – Az éjszaka csendjét egy közeli recsegő hang törte meg. A következő pillanatban a nő eszméletét vesztve esett össze. George elvette a orra elől a zsebkendőt, majd hirtelen elkapta őt.

-Gyűlölöm az ilyen helyzeteket… - Mondta bosszúsan, miközben a vállára vette a nőt és a kocsija felé vette az irányt.

 

 

 

2014.10.20.                21:30 helyi idő szerint
Budapest környéke

Aaron

     A sötét éjszaka a főváros közeli falvakra is leereszkedett, az utakat csupán a kóbor vadállatok járják akik élelem reményében merészkednek be az emberek területére. A tökéletes csendet csupán a tücskök ciripelése gátolja meg és valami ami messziről érkezik. Az állatok mind ijedten, sietve távoznak a helyszínről. Szemükben a rémület hideg tapintása érzékelhető, ők már tudják ki közeleg, ők érzik, hogy egy szörnyeteg hasítja az utakat az éjszakában és pont feléjük tart. A koromfekete fátyol ami eddig mindent beborított egyszer csak eltűnni látszik a közelgő autó reflektorainak fénye által. Az erdő, amely magába fogadta a vaskos utat beleremegett a motor zúgásába. A madarak rémülten keltek fel legédesebb álmukból és menekültek eszüket vesztvén bele a messzi horizontba.

    A tűzpiros izomautóból Aaron beteges tekintete köszöntött vissza. Izgatott volt, úgy érezte magát mint egy kisgyerek karácsonykor ami nem is csoda, hisz újra azt teheti amit a világon a legjobban szeret. Sosem ragozta túl a tervezést, tipikusan az az ember volt aki, ha belevágott valamibe megcsinálta, viszont nem szórakozott azzal, hogy kitalálja a hogyan fázist, csupán mindig azt tette amit épp helyesnek tartott. Úgy gondolta így a legegyszerűbb. Volt egy alapelv ami szerint eljárt, egy alap taktika amelyet alkalmazott. Az alapelv az volt, hogy minél lassabban és élvezetesebben, az alap taktika pedig az, hogy semmiképp se szerezzen tudomás senki arról amit művel. Az utóbbit kicsit nehezebb volt alkalmazni, ugyanis így, hogy sosem a gondosan meghatározott utat járta és nem mérte fel előre a terepet nem volt egyszerű dolga, tehát mindig az adott helyszín határozta meg azt, hogy miként érheti el azt, hogy a valódi kiléte továbbra is titok maradhasson.

20 kilóméterrel arrébb egy férfi és egy nő kótyagosan sétált hazafelé az autóúton, reménykedve abban, hogy valaki felveszi őket és azt a rövid utat is megspórolják ami még hátra van. Ezen az útszakaszon viszonylag sokan szoktak sétálni, főleg fiatalok, mivel az egyetlen szórakozóhely a közelben ….-ban van és … és …. között a tömegközlekedés egyenesen botrányosnak mondható. Egészen konkrétan a két falu között nincs se éjszakai, se reggeli járat, csupán délutáni.

- Eva, ha hazaértünk irtózatosan meggyalázlak – Mondta a férfi, akinek már a hangján is hallatszott a fékezhetetlen szexuális vágy.

- Már alig várom, hogy magamban érezhesselek Adam! Ha egy felessel részegebb lennék akkor elnyomnám magamban az úri nőt és itt helyben lerángatnám rólad a gatyád hogy lenyelhessem a farkad! – Mondta Eva miközben Adam-hoz bújva a duzzadó péniszét markolászta finom kis kezeivel. A lány 17 éves lehet, a férfi kinézett 25nek is. Adam tekintélyes testalkattal rendelkezett köszönhette ezt a közel 180 centiméteres magasságának és, hogy délutánonként nem sziesztázik a tévé előtt, hanem aktívan edzi a testét. Eva hozzá képest törpének számított a maga 160 centijével. Aranyos, mosolygós és borzasztóan szeretethiányos lány volt. Szinte minden buliban lefeküdt valakivel, de nem azért mert ribanc volt, hanem mert egyszerűen vágyott valakinek a közelségére, valakinek az érintésére, neki ez inkább lelki kielégülés volt mintsem testi. Ezt egy ismerőse sem értette meg és emiatt nem szeretett volna vele senki sem komoly kapcsolatot kezdeményezni, ez volt az ő átka. Ha szeretetre volt szüksége és kielégítette ezen vágyát akkor csak egyre messzebb lökte magától a tartós boldogság kulcsát, egy férfit, akitől megkaphatta volna mindig azt amire vágyik.

Egyszer csak egy reflektor vakító fénye vágta ketté az utat, majd idővel a jármű dobhártyaszaggató mély hangja is érezhetővé vált.

         -Nézd csak Adam, talán előbb érünk haza! – Mondta Eva izgatottan, majd örömében ugrándozni kezdett a lámpa sugaraiban.

         -Nem is akármilyen verda ez! – Fütyült Adam, miközben a tűzpiros autó megállt mellettük. Az ablak szép komótosan tűnt el autó ajtajában és egy férfi hajolt ki a kocsiból akinek az arcát a sötétben lehetetlen volt kivenni.

          -Adjisten szép estét sötétben barangoló barátaim! Merre visz utatok?

          -Jó estét. Csak ide a közeli faluba, ha tovább hajt pont át megy rajta.

-Ha ez egy célzás volt, akkor vettem az adást. Pattanjatok be. – Aaron arcán széles mosoly jelent meg, alig bírta visszatartani a nevetést. A lány és a fiú megkerülték a kocsit. Adam felhajtotta az anyósülést, hogy Eva be tudjon pattani a hátsó ülésre.

          -Ahj, annyira kényelmes ez a kocsi! – ujjongott Eva miközben nagyokat huppant a barna bőr kárpiton. Adam nevetett és amikor ezt Aaron észrevette ő is kiengedhette végre a kacaját amit próbált türtőztetni. Ijesztő volt és beteges. A férfi a lányra nézett és látszott a szemükben, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet beülni emellé az alak mellé. Aaron gázt adott és nagy lendülettel elindultak. Mindenki belesüppedt az ülésbe majd egyszer csak rángatni kezdett az autó. Aaron kétségbeesetten próbálta korrigálni a hibát, de nem sikerült. Félreálltak. A sofőr kiszállt az autóból és lendületesen bevágta az ajtót maga után. Felnyitotta a motorháztetőt és matatni kezdett benne.

          -Eva, én rosszat sejtek. Nem egy horrorfilmben fordult már elő ez a jelenet! – Eva nem reagált, csak meredten bámult maga elé és próbálta elterelni a baljós gondolatait.

Aaron lehajtotta a motorháztetőt, majd intett Adamnak, hogy szálljon ki és segítsen neki. A férfi még egyszer utoljára hátrafordult, hogy a lányra nézzen, de tekintetük nem találkozott, Eva még mindig bambult.

           -Nem hiszem el, hogy megint kezdi. Nemrég volt szerelőnél és azt állította, hogy nem lesz több gond vele.

            -Tudod mi a baja ?

            -Elállítodott a gyújtás, úgyhogy az lesz, hogy te beszállsz a volánhoz én pedig próbálkozok. Előbb utóbb eltalálom.

             -Rendben – Mondta Adam, de még mielőtt be tudta volna fejezni a mondatot irtózatos fájdalmat érzett az ágyékánál, amitől földre is rogyott. Aaron teljes erejéből herén verte őt amíg nem figyelt. Eva nem tudta mi történik, nem látott semmit a motorháztetőtől, csak azt, hogy aznapi kedvese lehajol. Úgy vélte biztos csak az autót segít szerelni, azonban ez távol állt az igazságtól. Aaron kihasználta azt, hogy a férfi a földön térdel és gyors ütemben hátralépett majd teljes lendülettel arcon rúgta.

            -Jobban jártatok volna ha sétáltok egy jót – Aaron betegesen visított közben pedig ájultra rugdosta kiszolgáltatott állapotban lévő áldozatát. Miután látta, hogy Adam már nem mocorog futva elindult az anyósülés felöli oldalra.

             - Hej kislány a barátodnak van valami betegsége? Csak mert egyszer csak összeesett és most itt vergődik a kocsi előtt.

              - Istenem! Nem tudom… nem tudom… Nem ismerem őt annyira, most találkoztunk csak! – Mondta izgatottan Eva majd gyorsan kikászálódott a kocsiból.

                 - Baszki, ez nagyon nem jó! Hívni kéne egy mentőt!

                - Igen… igen ez jó ötlet – Mondta a lány lihegve. Alig kapott levegőt az izgatottságtól. Borzasztóan félt attól, hogy valami baja lesz Adamnak. Gyorsan benyúlt a zsebébe, de mire elért volna addig, hogy beüsse a segélyhívó számot tompa fájdalmat érzett a fejénél és ájultan esett össze.

Aaronból hatalmas, vérfagyasztó vihogás tört elő.

               -Az a szó,hogy kellemetlen, szerintem elég enyhe kifejezés barátaim! – A kárörvendő megjegyzés után benyúlt a bordó bőrkabátjának belső zsebébe, majd előkapott egy doboz cigarettát és egy öngyújtót. Nyugodtan, már-már gúnyosan lassan a szájába vette a cigit, majd meggyújtotta. Beleszívott egy mélyet, majd áldozatait nagy nehezen bepakolta a vörösen izzó halál mobilba…

 

 

Üdvözöllek kedves olvasó!

Elsősorban a köszönetem szeretném kinyilvánítani, amiért végigolvastad az eddigi írásomat, másrészt pedig tartozom egy bocsánatkéréssel. A könyvet itt befejezem, ezt úgy kell érteni, hogy ameddig nem készültem el teljesen (mint tapasztalhattátok a helyek nevei még ebben a részben is hiányosak és még lehetnek változtatások is, de csak minimálisak)  és nem adatom ki, addig sajnos ezzel kell beérnetek. A későbbiekben még lehet máshogy döntök, ez még nagyon a jövő zenéje.

Még egyszer köszönöm, hogy elolvastál! Minden jót!
,,Bozzy"

Megosztás a facebookon